Itt a nyár biztosan sokan szánják magukat el arra, hogy elmenjenek sportolni és megszabaduljanak a télen felhalmozódott tartalékoktól. Én egész évben sportolok, edzőterembe járok heti hat alkalommal. Immáron 2 éve. Ezzel a sporttal még 16éves koromba ismerkedtem meg közelebbről. Előtte úsztam és vízilabdáztam. Egyébként ha megnézitek az avatarom az is az aerob terembe készült. 
Ti kedves barátaim, mit sportoltok?
Mivel olyan vékony vagyok mint a giliszta, és a vállam is akkora mint egy siklónak, ezért én csak az ujjaimra gyúrok egy frankó billentyűzet-egér kombinációval. Amíg busszal jártam, addig futottam. Olykor a busz után, néha viszont a busz elől. Amikor kocsim lett, sétáltam. Ãltalában egy benzineskannával a hónom alatt a 83-as főúton.
Most hogy nincs se busz, se kocsi most a gyaloglással tartom karban magam.
Én kb 165cm magas vagyok és most 82-83kg körül lehetek. 9%-os testzsírszazalékkal. Magyarul ahogy a djuice rekléámba van, szálkás vagyok mint egy kárászraj. Amikor 2 éve elkezdtem újra edzeni akkor 54kg voltam. 
Uh. szerintem elhatározás kérdése a dolog.
A 165 cm-hez frankó a 82 kg. De azért az én 180 centimhez egy 54 kiló az azért már brutális. A minap is elmentem múzeumba és alig bírtam kimagyarázni, hogy én márpedig nem ötzi féltestvére vagyok, nem vagyok díszlet, nem főleg nem vagyok a múzeum tulajdona.
De egyébként jut eszembe, van itt még valami. Szoktam ám sportolni rendesen. Felüléseket csinálok. Minden reggel felülök az ágyban.
akkor molesz nem a sportolásról híres. És van kedvenced amúgy a sportok közül?
A sport utáni szenvedélyem gyermekkoromban tűnt el. Mivel én vagyok a kis testvér, ezért természetesen azt kellett csinálnom amit a bátyám akart. Szerettem volna a focit, de mivel rám lett erőltetve ezért megutáltam. Szerettem a küzdősportokat is, de mivel mindig megvertek, ezért a lelkesedés alábbhagyott.
Egy valami van ami tetszik, ez pedig a vízilabda. De az is csak akkor ha olimpia van és a magyarok játszanak.
Vízilabdát szerettem én is nagyon. Csak valahogy a lelkesedésem kezdett elmúlni és azért hagytam abba anno.
Hehh. Ez az egész topic már kezd átmenni egy interjúvá. Egyébként a fedettpályás távolba nézés és az ezerméteres búgócsigaverseny elég szimpatikus nekem. Lehet hogy ennek fogok nekiállni.
hehe, arról viszont készíts videót 
úsztam, kosaraztam, kenuztam… mostanság futok ill néhanapján bringázok…
Bringa, csak most épp véres a torka neki. Amit meg egyszer mindenképp szeretnék, a curling. (Nem, nincs semmi köze a cURL-höz még mielőtt bárki… 
)
curling az a jeeges lökdösős dolog? Na azt még nem tudtam megfejteni.
a CUrlIng valami misztikus sportág. Egyszer láttam a tv-ben úgy, hogy az egyik ház nyílszásó berendezés mögött található napfénysugár ellen óvó szerkezet, folytonosságának megszakadásán bekémleltem, és pont az ment a TV-ben.
Tizenéves korom elején futhatnékom volt, futottam hát egy ideig napi olyan maraton távot két barátommal. Hogy hogy bírtam ne kérdezzétek, a barátok egyszerűen, az egyik az első felét futotta velem, a másik a másik felét. Csak most jövök rá, milyen trükkös…
Aztán két alkalommal kajakoztam… az első alkalommal futni kellett a gáton a “kompig meg vissza” de vagy öt km után visszafordultam, mert nem is volt ott komp. Persze ismertem a környéket és előre mondtam az edzőnek, hogy ott nincs komp, de csak elküldött, hogy nézzem csak meg. Na mire visszaértem, vége volt az edzésnek. Másnap lenyomatott (volna) velem 500fekvőtámaszt, amiből nagyon jól emlékszem 114-et sikerült, majdnem egyesével megcsinálni, de a buszra alig bírtam felszálni, így a pályafutás abbamaradt.
Majd építettünk egy konditermet és vagy öt évig edzettem. Beneveztek pár versenyre, ahol emelni kellett mint az állat, az megyegetett a saját csoportomban (szöcske) olyen országos harmadik, a felettem lévő csoportban meg megyei második szinten. A derekam sokallta a nyakamba tett vas mennyiségét, így ez maradt játék szinten, most is edzegetek finoman.
Nagyon gizda voltam és nem hagytam, elmendtem kungfuzni, ott szétcsaptak kellemesen, de igyekeztem ahogy tőlem tellett, de az edzés abbamaradt a városban, így átmentem tahiboxolni, ami jobban ment a kis előzmény miatt, ott inkább én csapkodtam - hál istennek.
Most van két bicajom, mindkét downhill, de ez nem sport, csak gurulás lefelé és egy görköri, amit csak azért tanultam meg tavaly, mert a nagy szélben tutin lehet vitorlázni egy óriás sportesernyővel. Szeretem még a motorozást, de már pár éve nincs gépem, de az is csak akkor volt sport, amikor elzárt benzincsappal fél órát toltam a motort. Ja igen a sárkányozást is szeretem, de még nincs elég nagy ernyőm, így ez is csak kamusport - még.
Duci gyerekecske voltam, Anyuék meg féltettek a sporttól, mondván, hogy a rossz gyerekek járnak oda. Aztán - mivel máshol nem volt hely - nyári megőrzésre egy sportnapközibe írattak, ahol egy csodálatos edző úgy látta, van tehetségem a kézilabdához.
Eljött szüleimhez, és megígérte nekik, hogy nem fog romlani a tanulmányi átlagom az edzések miatt.
11 csodálatos év volt a kézilabdában, halomnyi oklevéllel, aranyéremmel, mai napig is tartó sportbarátsággal. Az NBI/B-ig jutottam, 187 cm-ig és 80 kg-ig. (Ebből mára a magasság maradt, az izom 125 kg körülire gyarapodott, de volt 143 kg is… )
Aztán kiderült, hogy nem a sport, a csapatszellem juttatja az embert a “rossz útra”, hanem a nők…
Életem első komoly csaja rászoktatott a sörre, és a dohányzásra,meg a nősülésre és az elválásra.
Pár év kihagyás után - kézilabda öregfiúk csapata hiányában kosárlabdázni kezdtem, 30 éves korom táján az egyetemi öregfiúk csapatban, akkor még “fiatal csikóként”. Ma, 55-höz közel már ritkábban bűvölöm a labdát, inkább csak alkalomszerűen (kb. 3-4 éve hagytam abba a rendszeres, heti edzéseket.
Kiegészítő sportként, kosaras öregfiúként az ulti nevű népszerű szellemi sportjátékot űzöm, amely mára a Szent Ulti Hétfő néven található meg a történelemkönyvekben; a hétfői kosár-edzéseket követően, este fél nyolctól 11-ig, éjfélig folyadék-, és tápanyag-pótlással egybekötve nyomatjuk a blattot és a kvaterkát, úgy négyen, öten.
A sport nagyon sok mindenre megtanított, nagyon sok mindent nyújtott, és el sem tudom képzelni, hogy létezhet nélküle normális élet: a csapatszellem, a küzdés, a játék, a verseny, az izgalom és feszültség, a dicsőség, az összetartás, a kitartás, a barátság, és - természetesen nem utolsósorban - az egészség.
Véleményem szerint, mint minden más jó dolog az életben, akkor élvezhető a sport is maradék nélkül, ha azt az ember önként, kellő örömmel és kitartással, igazán a maga kedvtelésére és mértékkel végzi.
Mint minden sportoló, én is mindenféle más kiegészítő sportot csináltam és szeretek csinálni (úszás, foci, tenisz, pinpong, bowling, fejelés a vízben, lábtenisz, horgászat stb.), de valahogyan mindig csak a csapatsportokat kedveltem igazán. És nézni - egy-két dolog kivételével - nem is annyira szeretem őket, inkább csak - bármilyen színvonalon - művelni.
Gyerekeimet nem kényszerítettem versenyúszásra, balettre, kosárlabdára, vagy bármilyen más sportra, csak annyira irányítgattam őket, hogy a csapatsportok felé orientálódjanak, ha mozogni akarnak. És akartak, mert ők is arra az ízre éreztek rá (még, ha nem is versenyszerűen), amit én is kaptam a sporttól.
Nagy igazság amit mondasz. A sport nagyon sok mindenre tanítja meg az embert. De azt viszont sajnálom, hogy mai versenysport már más irányba kezd el elmenni. Láttam és látom is meg nem tesznek manapság az aranyéremért, és most nem arról beszélek, hogy a bokszoló milyen áron fogyasztja be magát egyetlen napra, hogy beférjen a súlycsoportba.
Engem is rengeteg mindenre tanított meg a sport. Leginkább a vízilabda. A foci során nem éreztem soha olyan küzdést, mint amit minden egyes meccsen átéltem annó. Lehetett az csak egy barátságos mérkőzés vagy éppen egy tétmérkőzés.
Most, hogy amint mondtam már “csak” edzőterembe járok, más módon kell küzdenem. Először azt hittem, hogy elmegyek edzek meg eszek jó sokat és akkor fogok nőni, mint egy gomba. Aztán nagyon hamar rájöttem mekkora fegyelem kell ehhez a sporthoz is. Pedig sokan azt hiszik, hogy akik terembe járnak, csak felfújják magukat egy hónap alatt és annyi az egész. Pedig ez nagyon nem így van. Már az is nagy dolog véleményem szerint, hogy valaki, mint én heti 6 alkalommal megy edzőterembe. De mindemellett ügyelek a táplálkozásomra, van olyan meg tudom mondani grammra pontosan, hogy aznap mennyi fehérjét, szénhidrátot és zsírt ettem meg.
most? most semmit, de régebben aktívan sakkoztam és célt lőttem (de tényleg).
hobbi szinten meg sokat fociztam és kézilabdáztam.
Szégyen, de mostanában a neten kivül semmit … Nem tudom, hogy az “agytornának” betudható-e
Hát, én az alatt a ~21,5 év alatt, amióta boldogítom a környezetemet fociztam bő 12 évet kispályán, hol kapusként hol mezőnyben, közben volt egy másfél éves súlyemelő kitérő 13 évesen, ami életem egyik legnagyobb hibája volt, az vágta haza teljesen a térdemet…igaz, voltam akkor kb 45 kiló és 50-55kilókkal dolgoztam. De aztán abból a “stábból” kiszálltam, maradt a foci, a sí, majd később snowboard amíg a térdem bírta, és immár 3 éve a versenyszerű íjászat nemzetközi szinten Nem, nem történelmi íjjal, hanem egy un. “csigással”, ami a high-tech ágat képviseli:) [hétvégi mérés szerint 292feet/sec sebességgel röppenő vesszővel :D]
Súly dolgot meg nem mondok, mert fél éve azon birkózok, hogy lemenjen Csak nálam a “gáz” az az, hogy a hasamon van szinte csak A futás segítene, de a vacak térdeim miatt az az út nem járható, hogy esténként elfutkorászok itt a környéken, mert múltkor másfél km után bedurrant a bal úgy, hogy két napig sántikáltam. :S A legközelebbi gumírozott futópálya meg drága fővárosunk másik végében található a Nyulak szigetén
Balou!
Egy kaposvári és egy szekszárdi barátom a térdek specialistája. Választhatsz, hogy hova ajánljalak be. Egy rozoga térdet 22 évesen még lehet renoválni (később is, csak akkor már aránytalanul nagyobb a beavatkozás) úgy, hogy ne okozzon gondot a későbbi életviteledben.
És, mint tudjuk, a rajtunk lévő többletsúly is nagyon terheli az ízületeket…