Nem szeret a google...

Kicsit összevetettem a két oldalt, ezek alapján:




  • 3x annyi linkjük van




  • a kezdőlapjukon 3,24%-ban, 22x van a “napelem” szó, míg nálad 1,24% azaz 12x csak, továbbá náluk a napkollektor is eléggé sokszor fordul elő, google pedig nem hülye, tudja, hogy mindkettő ugyan azt jelenti




  • és apróságok…











    Amiket így tanácsolnék:




  • Hosszabb szöveget a kezdőlapra, amibe sokszor szerepel a napelem szó (akár szándékosan hibás is, hogy nap elem például, továbbá kerüld azon szavakat, hogy: egy, hát, az, még, önnek, gáz - és hasonlók, ezek túl sokszor szerepelnek)




  • linképítés mint a güzü, amibe a napelem szóról jön a link (ha érdekel küldj pü-t)




  • Az oldal címét átírnám, mert ez a felsorolás nem annyira szerencsés, egy rövid frappáns mondat jobb lenne





    További információkért keress meg pü-ben. :slight_smile:

Köszönöm a segítséget.





Korábban már írtam, hogy keresek olyan programot, oldalt, ahol a backlink adatokat és infókat meg tudom nézni.





Próbáltam a kezdőlapon minél érdekesebben és célzottan fogalmazni, de eszerint még egy pár szempont bejön a fogalmazásba.





Egyébként számomra már ez a szósűrűség is egy kicsit sok volt a napelemből, de még próbálok alakítani valamit. (H3,H4 környéki kiemelések…)





A linképítésre vásároltunk már két cégtől is “tanulmányt” és linklistát ahova fel lehet és érdemes tenni az oldalt, de minden segítségnek örülök. (Sajnos ezek a listák kicsit idejétmúltak és kevéssé használhatók voltak.





Egy apró szakmai hozzáfűzés: a napelem és a napkollektor csak a név első 3 betűjében ugyanaz, minden más teljesen eltérő. Bár néha még szakcikkekben is keverik a kettőt.

:)“napelem” szóra én is gyúrtam, egy sima MFA oldallal némi linkkel vittem fel a 13. helyre, aztán eladtam (napelem-napkollektor.info). Pedig az aztán nem egy nagy eresztés…



Quote:

A linképítésre vásároltunk már két cégtől is "tanulmányt" és linklistát





Inkább bízzatok meg egy linképítőt, 15.000-20.000 forint között kaptok 100 db linket. Van jó pár profi, aki ebből él... minek szenvednétek vele?

No pont ez az. Emiatt nem értettem, hogy miért vagyunk a 107. helyen.





Kaptam már pár ajánlatot linképítésre, csak éppen ennek a duplájáért. Egy viszonylag új cég vagyunk, még nem nagyon van erre keret. Ilyenkor inkább én küzdök, mert anyagilag még ez az elfogadható alternatíva. Bár lehet, hogy kénytelen leszek erre is némi pénzt rászánni.





Persze olyan is volt aki azt tanácsolta, hogy én csináljam, mert akkor kiszámítható, hogy hol leszünk, mert nem minden link értékes. Sőt van ami inkább hátrány mint előny. (Erről még nincs tapasztalatom.)


'wordstress' wrote on '2011-11-16:




Inkább bízzatok meg egy linképítőt, 15.000-20.000 forint között kaptok 100 db linket. Van jó pár profi, aki ebből él... minek szenvednétek vele?





[off]Ami árakat írtál nem kapsz minőségi munkát. Ilyen olcsón azok dolgoznak akik nem írnak minden linkhez egyedi szöveget, olyan katalógusokba is küldenek amik büntetettek, igénytelen elfogadású listákba küldik be, stb. stb., tehát olcsó húsnak híg a leve. Sok szempontot kell figyelembe venni, így kérlek küld el melyik cég csinál ennyiért 100-as linket. (Mivel van több katalógusom is, így tudom, hogy az ajánlások 70% szemét! Hetven százaléka! Amely ajánlásokat elfogadom, mert megfelelnek a szabályzatnak, már a szövegről tudom melyik Seo.forum.hu -s tag írta, küldte be. Csak jelzem, hogy nem a legolcsóbb a legjobb...


Tisztázás érdekében én is adtam árajánlatot, de én az egyik legmegbízhatóbb csoporttal dolgozok ilyen téren.[/off]


'Lelkes wrote on '2011-11-16:




....


Persze olyan is volt aki azt tanácsolta, hogy én csináljam, mert akkor kiszámítható, hogy hol leszünk, mert nem minden link értékes. Sőt van ami inkább hátrány mint előny. (Erről még nincs tapasztalatom.)





Ezért kell megbízni valakit. Egy katalógusnál kábé 20 féle szempontot kell figyelembe venni.....

@ Syska: Akivel én dolgoztatok, az egyik legjobb linképítő, 280 db linket egyedi szöveggel 40E-ért csinált meg. Zárt, minőségi katalógusokba is bejut. Érdemes azért alaposan körbenézni véleményalkotás előtt… de én sem szeretnék offolni. PM-ben bármikor megadom az elérhetőségét.

Szerintem ha falusisan gondolkodunk elöbre jutonk. :smiley: Gondolom te is így vagy ezzel annó mikor apám megkért keressek napkollektorokhoz leírást, így kerestem rá napkollektorok, napelemek, és ha igy keresel rá konkurens céged rögtön az 5. helyen van. Ha elöbre akarsz jutni én facebook ot céloznám meg láttam hogy van fent facebok csatlakozás gomb. de inkáb csinálj cégednek egy külön facebookot és ot hívj meg embereket az oldalra rákatint mért ne katintana rá mivel facebook minél többen indexelik az oldalt google annál inkáb felfigyel rá.

Forgalomért: Google hirdetés, Facebook marketing





Keresőkben jobb helyért: Linképítés és egyedi, témába vágó tartalombók sok, sok.

Egyébként egy olyan honlapnál ahol el is szeretnénk valamit érni, akkor arra a google hirdetés, csak abban az esetben jó szerintem ha értünk is ahhot. Másiknál pl egy facebook kampányra szintén én azt tudom mondani, ha nincs mögötte egy jó ötlet, vagy fogalmazzunk úgy, megfelelő marketing akkor csak pénznyelő. De tény, hogy forgalmat lehet velük generálni. Hazai SEO-t meg viccesnek tartom. :slight_smile:

Sziasztok!





Azt szeretném megkérdezni, hogy ismertek-e hiteles szakembert, aki ebben segíteni tud: arról van szó, hogy kb. 2 éve új oldalt hoztam létre és több, mint 500 cikket írtam az elmúlt kb. 2 évben 2 honlapomon. Azonban 3 hónapja az új oldalamat át kellet irányítani a másik meglévő oldalam aldomain-jére, amit akkor hoztunk létre. A Google-nél be lett jelentve azonnal mindez. Azóta az analystic szerint fele annyi találatot jelent meg a Google a keresőjében, pedig azóta is rendszeresen publikálok és a meglévő cikkek is megmaradtak, végig elérhetőek voltak. Miért van ez? Sajnos emiatt az index oldalon sem jelentkeznek be megrendelés kapcsán, ami előtte nagyon gyakori volt, tönkre téve vállalkozásomat.



Köszönöm, ha van tippetek, hogy kihez fordulhatnék, kísérletezni nem szeretnék.

Az aldomainen ugyanúgy fel lett építve az oldal? Rendesen (cikkenként) 301-eztétek? Az nem elég, ha a domaint az aldomainre irányítjátok.

Köszönöm a választ. Igen, így van, azaz minden régi cikk külön-külön ugyanúgy elérhető, azaz csak a domain változott, de a tartalom elérhető az új oldalon (oda lett feltöltve az összes cikk). A linkek ugyanazok, csak a domain név változott meg. Pl. regihonlap.hu/cikk átirányítódik a htaccess-sel (301) segítségével a új.honlap.hu/cikk oldalra. Úgy van beállítva, hogy a regihonlap.hu utáni tag változatlan és maga a regihonlap.hu automatikusan az új.honlap.hu aldomainre vált át. Tehát korrektül át lett irányítva, ezért nem értem miért esett vissza felére a Google megjelenés…

Akkor nem hibáztatok.

Egyáltalán nem biztos ám, hogy csökkent a megjelenés. Mostanában - utóbbi néhány hónap - gyakran tapasztalható, hogy az analitycs elég sok zagyvaságot csinál (meg a többi Google szolgáltatás is), van olyan is, akinél egyáltalán nem mér hetekig, aztán megint mér, majd megint nem.

Érdemes lenne ránéznetek más analitikai szoftverrel is.

Értem, de akkor mi az oka, hogy azóta nem sokan jelentkeznek be a honlapon, ami előtte (az átirányítás előtt) nagyon gyakori volt…

syska wrote:
Akkor szólj Google-nek, hogy törődjön a kiértékelő oldalakkal és várd a megváltást. :)




Vagy... elkezdesz linket építeni az oldaladra és viszel fel a kívánt kulcsszóra tartalmat, több oldalnyit és közbe tovább építed a linkeket.
https://www.youtube.com/watch?v=HWQwoc7j4Fk
Jézus sokkal előbb visszaválaszol

Sziasztok!



Nem akartam új topicot nyitni, gondoltam itt kérdezek.

Van egy tenisszel foglalkozó oldalam, a teniszvilag.com. 2013 végén indult. Szépen töltögetjük a tartalmat, 1100 cikket bő egy év alatt, de a legnagyobb gondom, hogy a google a tenisz szóra nem hoz fel minket az első 100 között. Amennyit írtunk már az első oldalon kellene lennünk, de semmi. Hobbi oldal, de azért örülnénk, ha a munkánk meghozná a gyümölcsét,és még többen olvasnák az oldalt.

Szerkezetileg nem kicsit rendbe kellene hozni.

http://gtmetrix.com/reports/www.teniszvilag.com/c8QbrcsI

A pagespeed insight szerint még rosszabb:

https://developers.google.com/speed/pagespeed/insights/?url=www.teniszvilag.com

A 15+ css fájl és a 20+ javascript fájl számot a fejlécben nem ártana radikálisan csökkenteni.

És eszerint is rengeteg hiba van:

https://seoceros.com/hu/keresooptimalizalas/elemzes/teniszvilag.com

A tartalmi részt nem néztem, de a WMT-ban is ellenőrizzétek, hogy a HTML fejlesztések alatt mire panaszkodik (belső duplikációk). Néhány cikk duplikációt néztem, úgy látom nem máshonnan másolt cikkek.

Meg néhány bejövő linket is gyűjtögetnetek kellene.

Ez az állapot arra utal, hogy büntetésben van.

Andrea, még én is 82% - 75%-t érek el (míg a másikon 98% - 83%), de ha írok egy cikket szinte azonnal bennvan a google-ban (1 órán belül)

nem szeretném ha valaki azért kezdene aggódni, hogy 99%-t érjen el vagy 100%-t, mert az nem lehet multimédia weboldallal

az én tippem:

  1. https://wordpress.org/plugins/google-sitemap-generator/
  2. http://premium.wpmudev.org/blog/why-trying-to-get-95-on-google-pagespeed-insights-will-drive-you-mad/ (a Smush.it nálam eléggé lelasította a feldolgozást, ezért szerintem az csak opcionális)
  3. https://wordpress.org/plugins/all-in-one-seo-pack/ vagy https://wordpress.org/plugins/wordpress-seo/
  4. https://wordpress.org/plugins/remove-query-strings-from-static-resources/

Köszi a választ. Hát, kicsit lelombozott a dolog, hogy ennyi hiba van az oldalon. Főleg az a gond, hogy ennyire nem értek hozzá, és nem merek belenyúlni. Pedig 1,5 év munka után szívesen látnánk az oldalt a google első oldalán, Mivel hobbi oldalról van szó még csak nagyon keret sincs arra, hogy egy hozzáértőt megkérjünk, hogy rendbe szedje. :confused: Na, majd lépésenként megpróbálkozunk vele.

Köszi! Az all in one seot használom, bár csak arra volt jo, hogy törölje a főoldal meta leírását, így kb. fél évig az sem volt. :slight_smile: Most írtam újra. Ezt a google sitemap generatort felraktam, de egyből kiírta, hogy összeveszett a seo-val, így inkább kilőttem, féltem, hogy valamit kiakasztok vele. :slight_smile: