Live Forms plugin

Sziasztok!

Újból a segítségeteket szeretném kérni:

feltelepítettem a WP oldalamra egy bővítményt (Live Forms), amivel elegánsan és nagyon könnyen lehet feliratkoztató és megrendelő űrlapokat készíteni. Az elején működött is, amikor kipróbáltam, szépen látszott a, ha feliratkoztam, vmint bejött a köszönő szöveg is, amit megadtam.

Azóta többször frissült a WP is, a Live forms is, frissítettem én is, csakhogy mostmár nem működik: a kezelőpanelen belül nem jelenik meg, ha feliratkozom, sem a köszönő szöveg nem jön be, vmint a kitöltetlenül hagyott mezők esetén a figyelmeztetőszöveg magyarul jön be, hiába román szöveget adtam meg (az oldalam románul íródik: http://mamainvacanta.com/ ).

A bővítmény állítólag kompatibilis a WP jelenlegi verziójával (a szerző szerint). A bővítményt töröltem, a CPanelből is (ha jól emlékszem), újból telepítettem. Az oldalakba beágyazott live forms kódok megmaradtak, vagyis az oldalakról nem tűntek el a régi űrlapok. Próbáltam azt is, hogy behelyettesítettem a régi kódokat az újonnan megírt űrlapok kódjával, de semmi változás.

Nem tudom, egyáltalán megéri-e vesződni vele, tudom-e majd használni az űrlapokat pl. a listamester vagy a hirlevelmanager formjaival kombinálva, tehát, hogy a live forms űrlapomat meghagyva működik-e a hírlevélrendszer, és ha igen, hogyan lehet összekötni.

Tudnátok ebben segíteni? Köszönöm szépen!

Én - első kőrben - arra gyanakodnék, hogy a konfliktus valamelyik másik bővítménnyel lehet; kapcsold ki az akismet kivételével az összes bővítményt, állj át az alapsablonra, kapcsold be ezt a bővítményt, és nézd meg, hogy működik-e.

Ha nem, akkor vagy beállítási gond lehet a bővítménnyel, vagy szerver beállítási gond, vagy bármi más… :slight_smile:

Ha prücök van már most, akkor kapcsold ki a bővítményt, FTP-n keresztül töröld le, majd az adatbázisból a phpMyAdmin segítségével távolítsd el a bővítmény által létrehozott táblákat (meg fogod ismerni, ha az előtagod utáni táblanevet figyelmesen olvasod meg).

Ezt követően FTP-vel töltsd fel a /wp-content/plugins könyvtárbaa bővítményed legfrissebb verzióját, majd az admin felületen kapcsold be, és ellenőrizd.

Ha nem megy most sem, akkor dobd el az egészet, keress másikat (én a Contact Form 7 bővítményt ajánlom).

Ha megy, akkor egyesével kapcsold vissza a bővítményeket, és minden visszakapcsolásnál ellenőrizd a Form-od működését (Ne felejtsd el minden visszakapcsoláskor a böngésződ gyorsítótárát (cache) üríteni.

Kedves Győző!

Köszönöm a szakszerű és gyors választ, bár nekem ez még magas: nem tudom, hogy kell FTP-n keresztül letörölni vagy feltölteni egyes file-okat, ill. bővítményeket, de majd megoldom valahogy. Mindenesetre köszönöm, hogy válaszoltál!

És ez a Contact Form 7 vagy akár a Live Form bővítmény hogyan köthető össze egy hírlevélküldővel?

Nagyon köszönöm a válaszokat!

Móni

A bővítmény oldalán találtam egy hozzászólást, mely szerint nem kompatibilis a 4.0.1 WP-vel. A 4.1-el viszont többen jelezték, hogy működik.

Ha a Győző megoldása túl bonyás, és nincs még sok tartalom az oldalon, azt is megteheted, hogy az adatokat exportálod, újratelepíted a WP-t és a bővítményt és előröl kezded a beállításokat.

Én a Contact Form 7-et ismerem, az csak annyit tesz, hogy az űrlap kitöltése után 1 vagy 2 emailt küld a megadott címre. Ha hírlevélküldő rendszert szeretnél, akkor az ott definiált űrlapot kell az oldalba illeszteni. Ennek módját a hírlevél-rendszer tudásbázisában találod meg.

A CF7 elvileg, alapból valóban ennyit tesz, de azért többféle dolgot is lehet tenni vele, és összeköthető hírlevélrendszerrel is, itt van egy példa:

https://dannyvankooten.com/mailchimp-newsletter-checkbox-contact-form-7/

És sok olyan bővítmény is akad, amelyik a CF7-re épül (pl.https://wordpress.org/plugins/contact-form-7-multi-step-module/).

A többlépcsős űrlapot én is köszönöm. Sejtettem, hogy lehet, mert a CF7 nagyon jó program.

Lehet, hogy többeknek érdekes lehet a CF7-hez a telefon modul bővítmény: https://wordpress.org/plugins/contact-form-7-phone-mask-module/

(Nem tudom, hogy működik-e, mert viszonylag régi darab, de - talán - próbát megér.)

Meg ez is: https://wordpress.org/plugins/contact-form-7-modules/

Meg ez is: https://wordpress.org/plugins/contact-form-7-dynamic-text-extension/

:slight_smile:

Köszönöm a válaszokat, nagyon kedvesek vagytok!

Csak sajna, még azt sem tudom, hogy kell ezeket a külső linkeket megnyitni és megnézni. Segítenétek?

Köszi :slight_smile:

Ezt hogyanhogy érted?

Rákatt és néz. :smiley:

Nem nyílik meg egyik sem, akkor sem, ha bemásolom a böngésző címsorába és entert nyomok. Én nem is látom a teljes URL címet, henem a közepén mindegyiknek … van. Nem emiatt? Köszi.

Az nagyon érdekes, mert nekem nyílik, mint a tubarózsa.

https://wordpress.org/plugins/contact-form-7-phone-mask-module/

https://wordpress.org/plugins/contact-form-7-dynamic-text-extension/

https://wordpress.org/plugins/contact-form-7-modules/

Amúgy, a legrosszabb esetben: ráállsz a hivatkozásra, jobb egérgomb Hivatkozás címének másolása, majd a böngésző címsorába egy Ctrl + V

Köszönöm a türelmedet!