Egy fotós blogja default sablonnal

Nagyjából 3 éve kísérletezgetek a blogolással, ami kezdeti puhatolózásból mára egy elég elismert szakmai bloggá nőtte ki magát. Sajnos a mai napig a Default sablonnal fut a blog, ami szerintem is inkább ciki, mint érdem, de ennek köszönhetően megtudtam, hogy ez sem akadálya egy csomó eredménynek.





A célközönségnek számító fotós szakmai körökben elismert, talán meghatározó oldalnak számít, kapott több mint 2000 lájkot, idén Top10-be került a Goldenblog közönségszavazásán és második helyen végzett a zsűri értékelésében.











Már jó ideje tervezem a dizájnváltást, amire hamarosan - valószínűleg egy itt fórumozó site builder segítségével - sor is kerül majd (tárgyalás folyamatban).





Törtem a fejem, hogy a régi sablonnal még van-e értelme bemutatnom itt a blogot, de meglepett, hogy szerény fotós blogom - pláne eddigi formájában - az WPMhu linkkatalógusában 7.5-ös pontszámot ért el, ami úgy nézem elég jónak számít. Ez felbátorított, hogy kikérjem a véleményeteket, mit tartotok jónak (megőrzendőnek) benne, és főleg mit, hogyan változtatnátok rajta - elsősorban működés, technikai megoldások terén.











Köszönök minden észrevételt és építő kritikát!

Nagyon kellemes stílusban írt, friss és hasznos cikkek, pont amik egy jó bloghoz kellenek, gratulálok :slight_smile:





Szerintem csak piszkálj bele a jelenlegi sablonba a saját szád íze szerint (pl. színek, háttér, stb.),





hogy legyen benne belőled valami (ha van rá kapacitásod :wink: ).

Igazából se kapacitásom, se tudásom nincs hozzá. Mikor utoljára egy sablonhoz hozzányúltam, úgy kellett biztonsági mentésből visszahozni az oldalt, mert annyira nem tudtam mibe piszkálok, hogy még az admin se működött többé…





,-))











A többi dícséretet köszönöm, igyekszem értelmes, érdekes és értékes dolgokat írni.





,-))

Az biztos, hogy radfer egy rancfelvaras, de igazabol ez csak a 'hab a tortan' resze a dolgoknak, mert a tartalom rendben van. Igazabol az itt a kerdes, hogy te mit akarsz! Jobb olvashatosag, tobb hirdetesi bevetel, megtobb olvaso? Az ilyen szempontoknak kell meghataroznia a design alapveto elemeit.











Az oldalon szinte minden elavult. Fix szelesseg, pixel alapu tipografia, xhtml es meg sorolhatnam. Magaba a szerkezetbe nem nagyon lehet belekotni, klasszikus ketoszlopos elrendezes. Az '[font=Consolas, 'Lucida Console', monospace]Ezek a bejegyzések is érdekelhetnek:'[/font] reszt en kivennem a fooldalbol, nagyon rossz helyen tori meg a cikkek folyamat. A folyamatos, semleges fuggoleges scroll meg mindig jo mintanak szamit. Az 'single' nezetben viszont jo helyen van. A sidebar szinten tulzsufolt, egy csomo redundans tartalommal… bar ezt a statisztikakbol kellene tudni, hogy mennyit/hova klikkelnek az ott levo linkekre.











Azt azert meg erdemes megemliteni, hogy ezek a 'hibak' nem egyediek, a hazai blogok 90%-a hasonlo elavult mintakra epul(blog.hu,freeblog.hu,postr). Illetve a pontos statisztikak nelkul csak altalanos velemenyt lehet mondani.

















A 7.5-os pontszam szerintem igen eros tulzas, legalabbis design szempontbol.